Szocialista nagyágyúk a vádlottak padján: elkezdődött a budapesti korrupciós botrány tárgyalása
Az ügyészség beismerés esetén több éves börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. A vádlottak tagadták a bűncselekmények elkövetését.
Az ügyészség beismerés esetén több éves börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. A vádlottak tagadták a bűncselekmények elkövetését.
A felújítási tervek már rég készen vannak.
Két országgyűlési képviselő is elvesztette mandátumát.
Még elektronikai termékeket is tudunk venni szenteste napján, de szerszámot már nem nagyon.
Budaházyék egy nyilvános pride-rendezvényen akarták elmondani véleményüket még 2019-ben.
Szikra Levente szerint Gyurcsány Ferenc és pártja végtelenül lenézi a választókat.
A Kúria helyben hagyta a másodfokú döntést, amely pénzbírsággal sújtotta a DK-s politikust. Varju a törvény szerint búcsút mondhat parlamenti mandátumának. Gyurcsány Ferenc rögtön reagált az ítéletre.
Kovács Bélának öt évet kellene leülnie fegyházban.
A felszólalók az egykori politikus, író és dramaturg irodalmi valamint politikai munkásságát idézték fel, kitérve a sikertelen beszervezésére, igazságkeresésére és legfőbb céljaira.
Mráz Ágoston Sámuel szerint mindenképp szükség van az arányosításra, a Nézőpont Intézet vezetője a felmerülő kritikákra is reagált.
Az egymással versenyző autók okozta tavaly nyári balesetnek egy vétlen kerékpáros lett az áldozata.
A Nap Tv egykori tulajdonosa és védője új bizonyítékokkal és tanúkkal állt volna elő, de erre jövő tavaszig várniuk kell.
Egészen mást mondott a történetről a bíróságon a divattervező és az elsőrendű vádlott.
Magyar Péter fogott ember: úgy táncol, ahogy az Európai Néppárt elnöke fütyül, vagy búcsút mondhat a mentelmi jogának. Ő és pártja ennek megfelelően viselkedik az európai politikai porondon.
Jelenleg a hazai a kkv-k 53,2 százaléka, míg a magyar lakosság 58,9 százaléka rendelkezik legalább alapvető digitális képességgel. Előbbi esetben elmaradunk, utóbbiban viszont meghaladjuk az uniós átlagot ám mindkét szegmensben előre kell lépünk – erről beszélt lapunknak Belényesi László, a Miniszterelnöki Kabinetiroda Európai uniós fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára az ezt a célt szolgáló DIMOP Plusz program kapcsán.
A politikus saját hívei között sem aratott osztatlan sikert.
Szarvas-Koppány Bendegúzt is elítélték harmadfokon. Mindkét momentumos politikus felfüggesztett börtönt kapott.
Lehet, hogy semmi nem igaz a Tisza elnökének zsarolási vádjából?
Eddig is köztudott volt, hogy Kovács Gergely nem tud elszakadni a drogoktól, és a jelek szerint ez nem változott azzal, hogy polgármester lett – mondta Fidesz hegyvidéki képviselője, aki szerint Kovács csak arra használta a nyarat, hogy tisztességesen dolgozó köztisztviselőket és a parkolási céget rágalmazza.
A konferencián az is kiderült, hogy Szálasi Ferencnek mekkora szerepe volt Horthy Miklósék akciójának meghiúsításában.